Fél tizenkettő körül telefoncsörgésre ébredtem, és nem tévedtem, hogy mama hívott, hogy lassan kész az ebéd, és, hogy valaki menjen fel érte. Mivel Chris szokás szerint újra elviharzott otthonról, és azt állítja, hogy dolgozni volt, képtelen voltam és felmenni. A nap ragyogóan sütött, és a kékes-fekete színű hajam felforrósodott. Belépve az ajtón mama mindig káromkodással kezdi az üdvözletet, enyhe káromkodással. Ami nagy szó. Elmondta, hogy mit készített, hova tegyem, mi van benne, mikor készítette, kiket látott ma elsétálni a háza előtt, milyen idegesítőek a szomszéd gyerekek, és a többi. Végül úgy döntöttem elhúzom a csíkot, kifésülte két ujjával a hajamat a szememből és könnyes szemekkel nézett rám. 

- Jó, és szép életet élsz, Gracie? - bólintottam és nyugtattam, hogy ne aggódjon, minden rendben van. Sokan azt mondják, hogy amióta Chrissel vagyok a személyiségem teljesen megváltozott. Ez valóban így van, de általában csak vállat vonok és tovább sétálok. Nem foglalkozok mások véleményével, mert Chris erre ¸¸nevelt˝.
Haza érve szedtem az kapott ételből Chrisnek, hátha egyszercsak meggondolja magát és hazajön. Leültem a konyhába és olvastam, közben meggyújtottam egy füstölőt. Magába szívta a cigaretta dohos szagát, és így lehetett csak élvezni a konyhában a levegőt, ami kátrányban és nikotinban gazdag oxigént tartalmazott. Lila színe volt a füstölőnek, és ahogy a nap rásütött az ablakon keresztül az apró csillámokat is lehetett rajta látni. A konyhából a folyosóra nézve enyhe köd járta végig az egész helyiséget. És ekkor toppant be Chris.
- Szia Chris - pattantam fel a székről boldogan, de ő csak rám nézett és leült a megszokott helyére az asztalnál és dohányozni kezdett. Kinyitottam az ablakot, hogy kiszálljon a füst szaga, különben megfulladok, de már megszoktam.
- Merre jártál? - kérdeztem az asztalra könyökölve.
- Pókereztem - mondta flegmán, és az asztalra dobott vagy ötvenezer forintot. A szívem kalapálni kezdett a szomorúságtól, hogy nem hajlandó munkába járni. Ő már kényszerjátékos. Egyszer beleesett ebbe a hibába, azóta nem tud kiúszni belőle.
- Chris, már megint? De ezt megbeszéltük! - mondtam neki könyörgő tekintettel.
- Nem érdekel - megrázta a fejét, és rámfújta a füstöt. Régen ezt menőnek tartottam, de azóta állandóan csak köhögök. Jobban, mint ő.
- Mikor leszek végre én fontosabb? Mikor akarsz végre velem normális életet élni? - kérdeztem, és könnyek gyűltek nekem a szememben.
- Ide figyelj - a térdére tette a könyökét, és bele szívott a cigarettába -, amíg te lakásban és, tudsz enni, tudsz inni, van pénzed, piád, és ez a kis szépség - mutatta felém a cigarettás dobozt, amin nagy betűkkel virított a ¸¸Dohányzás halált okozhat!˝ felirat -, addig neked normális életed van.
- De én...
- De te? - nézett rám kíváncsiskodó arccal.
- Én gyereket akarok - néztem rá, újra könyörgően.
- Mit akarsz te?
- Gyereket. Kis babát.
- Felejtsd el.
- De...
- Azt mondtam felejtsd el! - kiborította a kiszedett ételt az asztalra és újból faképnél hagyott. A pénzt pedig elvitte. Ez így nem mehet tovább. Mikor megismertem úgy éreztem megtaláltam életem szerelmét, akivel végre boldog lehetek. Miatta egyéniséget váltottam, emosabbá változtattam magam, pedig egyáltalán nem érzem így jól magam. A füstös sminkem záporesőként csordult lefelé az arcomról a padlóra. Sírva megtisztítottam az arcomat, és bementem a szobába, ahol tiszta, friss levegő fogadott.
Öt óra elteltével hazajött, és bocsánatot kért. Azt mondta, nem volt jó napja és szokás szerint vigasztalt.
- Nem akarok gyereket.
- De én akarok...
- Semmink nincs, Gracie.
- De... Van lakásunk, tudunk enni, inni, van pia, és ez a kis szépség! - kiabáltam, és kiborítottam a cigarettát a dobozból. Értelmetlen fejjel meredt rám, azt hittem bántani fog, de tévedtem.
- Én nem erre gondoltam Gracie.
- Akkor mégis mire?
- Baba ágy, etető, ilyesmik.
- Lehetne, ha keresnél egy normális munkát és nem folytatnád ezt a hülye pókerjátszmát!
- De Gracie...
- Semmi de, elfogok menni innen előbb-utóbb Christian! - a hajamat tépkedve járkáltam le-fel a szobában. Ez a gyengepontja, amitől a legeslegjobban retteg. Elmondása szerint.
- Nem akarom, hogy elmenj.
- Akkor változtass, mikor leszek már fontosabb a pókernél?!
- Fontos vagy...
- De nem annyira, mint a póker **** barátaid! Múltkor is holt részegen jöttél haza, elittad a pénzt amit szereztél - tudtam, hogy goromba vagyok és csúnyán beszélek, amit mamámtól örököltem, vagyis a nagy számat, de tudtam, hogy nekem van igazam és nem hagytam, hogy csak úgy elcsavarja a fejemet újra és a sarkamra álltam. Mielőtt még apukám meghalt volna, mindig ezt mondta nekem. Idézem : ¸¸Lányom, állj a sarkadra, különben semmi sem válik valóra.˝˝
A szívem már a torkomban dobogott, és éreztem, ahogy bedagadnak az erek a halántékomnál. Eszembe jutott apám halála, mamám könnyes szeme, és az ártatlan édesanyám, aki jószívűségből töltött le öt évet a börtönben. Feláldozta a jövőét, hogy megmentse valakinek a szabadságát.
- Sajnálom, Gracie.
- Sajnálhatod is... - hátat fordítottam neki és a szám szélét harapdálva próbáltam felfogni az egész szituációt. Tudtam, hogy ennél normálisabb életem már amúgy sem lehetne, úgyhogy hagytam a fenébe az egészet. Minden héten egyszer legalább eljátszódik ugyan ez.
- Gracie... - odalépett hozzám és megfordított - Nem szeretnélek elveszíteni.
- Bár számoltam volna, hogy hányszor mondtad már ez nekem - feleltem remegő ajkakkal, és éreztem, hogy újból potyognak a könnyeim és kitör belőlem a zokogás. Nem tudtam, hogy mi zavar jobban, Christian különös viselkedése, vagy pedig az, hogy sosem lesz családunk. Magához szorított, és egy pár perc múlva úgy döntöttem, hogy cselekednem kell.
- Ebből elég volt Christian, én elmegyek erről a szemétdombról.
- Micsoda? Mégis hová készülsz?
- Mamához, már így is elég idős szegény, szüksége van valakire.
- De nem mehetsz el Gracie!
- De, igen is elmehetek - pakoltam a cuccomat, ő pedig tehetetlenül állt. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Grace, nekem is szükségem van rád! - ha már nem becéz, ott mindig gondok vannak, és sejtem, hogy ennek mi lesz a vége.
- Nem így akarok élni Christian. Elmegyek és kész! Változtass, és meglátjuk, hogy megérdemelsz-e! - a szeme lüktetett, az erei kidagadtak a homlokán és a halántékán, éreztem, hogy menekülnöm kell. A legközelebb levő tárgyat hozzá vágtam, felkaptam a holmim, becsaptam magam mögött az ajtót és ahogy tudtam kiszaladtam a lakásból. Christian a lehető leggyorsabban rohant utánam, ahogy csak tudott de a lakás előtt megállt és feladta. Utánam kiabált nem túl szépeket, és hagyta, hogy utamra menjek, és, hogy megfogom bánni. Nem, megkönnyebbültem. Azt éreztem, hogy végre szabad vagyok! Megúsztam ütések, lila és zöld foltok nélkül. Az első alkalom!
Mama nagyon meglepődött, ahogy meglátott. Kérdezte mi történt, de csak annyit feleltem, hogy megbeszéltük a dolgokat és ketten döntöttünk így. Van így is elég gondja szegénynek, ha túl őszinte lennék hozzá az nem tenne jót neki. És egy különleges meglepetés fogadott mama szobájában, de azt hittem, hogy ott fogok elájulni helyben. A szívem vadul kalapálni kezdett és újra sírva fakadtam. Anya volt az, akit olyan régóta nem láttam. A nyakába ugrottam szó szerint és magamhoz szorítottam. A sötét színű hajam az arcomra tapadt a könnyektől, és eltakarta az egyik szememet. Nem véletlenül, sokszor megkaptam azt ami nekem járt, azóta ezt szoktam meg. Sokáig nem engedtem el anyát, éreztem, hogy újra biztonságban vagyok és otthoni, meleg szeretetben.
- Annyira hiányoztál, anya! - szorítottam magamhoz.
- Te is nekem, kicsim - a hangja remegni kezdett, és tudtam, hogy ő is zokogásba kezdett. Amióta nem láttam őt a haja kezdett egyre jobban őszülni, és a ráncok is megjelentek a régebben még fiatalos arcán. Milyen sokat változott amióta nem láttam.
Neki őszintén beszámoltam mindenről, mert mama kiment és hagyott minket beszélgetni. Közbeszólás nélkül végig hallgatta, hogy hogyan éltem éveken keresztül.
- Kis lányom, már előbb el kellett volna válnod attól az alaktól!
- Anya... Nem tehettem, tudod, hogy mikre képes.
- Persze, hogy ne tudnám.
Tudniillik, hogyan váltam egy anyáéktól. Őszinte leszek: elszöktem. Annyira Chrissel akartam lenni még jó pár évvel ezelőtt, hogy elszöktünk ketten. És ilyenné vált végül az életünk. Meg volt mindenünk amire szükségünk volt. Amire neki volt szüksége... Én szomorúságban és nyomorban éltem lelkileg, és családot akartam. Azért szöktem el vele, hogy családot alapítsunk. Ő eddig nem volt ilyen, valami bárban ismerkedett meg néhány taggal, és azok tették játékfüggővé, amit soha nem fogok se nekik, se neki megbocsátani. Ha vissza áll minden a régi kerékvágásba, akkor sem fogok vissza menni hozzá. Mindeddig féltem tőle, de betelt a pohár. Igaz-e, hogy a nők nem is olyan erőtlenek?
Anya késő estig ott volt mamánál, és úgy tűnt marad is holnapig. Mivel régóta nem láttuk egymást együtt aludtunk. Úgy éreztem, hogy újra gyerek vagyok. Mellette mindig önmagam lehettem. Reggel sajnos már el is ment és ketten maradtunk mamával. Én pedig az újságot nézegettem, hátha találok valami magamnak való állást, és nem is jártam rosszul. Utazási irodába kerestek takarítót. Nem a legálombelibb állás, de több, mint a semmi. Felhívtam a telefonszámot, és mondtam, hogy az állásra szeretnék jelentkezni. Egy férfi szólt bele, azt mondta szerencsém van, mivel eddig nem jelentkeztek az állásra és úgy tűnik nem is fognak, mert nem olyan menő ez a takarítósdi, és bele nevetett a telefonba. A nevetése olyan jóízű volt, és kedves. Azt válaszoltam erre, hogy nekem igazán mindegy, csak ott szeretnék dolgozni. Másnapra be is hívtak, aminek annyira örültem, hogy elkezdtem főzőcskézni. Hogy mit, azt nem tudom. Mama örült a sikeremnek, csak akkor kezdett káromkodni és jajjogni, amikor meglátta, hogy a sütő körül járkálok. Hát igen, a várt eredmény olyan lett, amilyenre számítottam. Pocsék.

 

 

Oldal: Grace's Ways Book One/1.
Grace's ways, what you will read. - © 2008 - 2024 - gracesways.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat